2025-2026 tanév

Nagy Jázmin korcsolya Diákolimpia
Jázmin már néhány éve amikor elkezdett korizni (ovis korában) akkor nagyon megtetszett neki a jeges sport .
Tutrai Tamás (TutiKori közhasznú SE) kezei között már az első divíziós versenyén hatalmasat ment (sajnos hibázott), de egy szerencsétlen előzés miatt sajnos nem kaphatta meg a 2024-2025 szezonban az akkori érmet. 
A 2025-2026 szezonban a saját korcsoportjában "F" első évesként tökéletesen hozta azokat az időket azokat az eredményeket amiket F1 versenyzőként élmezőnyösként hozhatott.
Ami most neki nagy jelentőséggel bírt, az a Debreceni jégcsarnokban megrendezett DiákOlimpia volt, ahol sajnos 333,33m-es távon a harmadik kanyarban kicsúszott, így hiába végzett ismételt előzést követően a második helyen, nem jutott be a döntőbe, mert időfutamok voltak, ugyanis csak 10 versenyző jött össze sajnos.
A második napon viszont már sokkal stabilabban tudott korcsolyázni így majdnem egyéni csúcs időt tudott futni az előfutamon amit harmadik helyre tudott behozni 29.081 másodperces eredménnyel, így a döntőben a harmadik pontról indulhatott.
A döntőben egy nagyon jó rajt után a második helyen korcsolyázott egészen a harmadik kanyarig, ahol sajnos visszacsúszott a harmadik helyre, de azt végül stabilan hozta 29.182 másodperces idővel, így egy nagyon nehéz szezon zárása képp megérdemelten és boldogan vehette át a bronzérmet.
Nagyon várja a következő versenyszezont nagyon sok edzés nagyon sok munka és tanulás áll már így is mögötte, a nyarat száraz edzésekkel, görkoris edzésekkel és ehhez kapcsolódó edzőtáborokkal szeretné majd tölteni.

2025-2026 szezon eredményi
Diákolimpia - Debrecen
 222 m333 m500 m
2026.03.27. 52.170 
2026.03.28.29.081  
2026.03.28.29.182  

 

Zrínyi Ilona Megyei Matematikaverseny
Tanulóink sikeresen szerepeltek a Zrínyi Ilona Matematikaverseny vármegyei fordulóján: a másodikosok csapatban az előkelő első helyen végeztek.
A csapat tagjai:
Csányi Marcell 2.a (felkészítő: Arató Andrea)
Papp Lili Zoé 2.c (felkészítő: Volfordné Nagy Emőke)
Bacsi Kristóf 2.c (felkészítő: Volfordné Nagy Emőke)
Gratulálunk a szép eredményhez!
Csányi Marcell a vármegyei fordulón 4. helyezett lett, így bejutott az országos döntőbe.
További sok sikert kívánunk a következő megmérettetésekhez!

 

Tabán-Teszt-Túra angol verseny
Mucsi Marcell 8.c osztályos tanuló első helyezést (felkészítő Temesi Barbara), Kis Gréta 6.a osztályos tanuló 3. helyezést és Sándor Léna 6.a osztályos tanuló 4. helyezést (felkészítő Hatala Edit) ért el a Tabán-Teszt-Túra városi versenyen.

 

Alsós szavalóverseny
Iskolánkban az idei tanévben 2026. február 17-én a 3-4. évfolyamon, 18-án az 1-2. évfolyamon rendeztük meg a szavalóversenyt. A zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen fantasztikus verseket hallhattak remekül felkészült diákoktól ezen a két napfényes délutánon.
Eredmények:
1-2. évfolyam:
1. helyezett: Hajdú Nóra 1.c (felkészítő pedagógus: Szabóné Módra Andrea)
2. helyezett: Péczely Kolos 2.c (felkészítő pedagógus: Volfordné Nagy Emőke)
3. helyezett: Pataki Nolen 2.a (felkészítő pedagógus: Arató Andrea)
3. helyezett: Miskolczi Miléna 2.a (felkészítő pedagógus: Arató Andrea)
Különdíjas: Gulyás Dorottya 1.b (felkészítő pedagógus: Gellén Dóra)
3-4. évfolyam:
1. helyezett: Havasi Anna 3.a (felkészítő pedagógus: Lajkóné Ágoston Diana)
2. helyezett: Török Dorka 4.a (felkészítő pedagógus: Lass-Bárány Erika)
3. helyezett: Nagy Natália 3.a (felkészítő pedagógus: Lajkóné Ágoston Diana)
Különdíjas: Fábián Ármin 4.c (felkészítő pedagógus: Forray Katalin)
Gratulálunk a versmondóknak és köszönjük a felkészítő pedagógusok támogatását!

Torna Diákolimpia "B" kategória Országos Elődöntő
2026. február 13. péntek, Kecskemét
A Szegedi Arany János Általános Iskola csapatai:
I. korcsoport 3. hely
A csapat tagjai:
Bereczki Dominika 2. b
Rapcsányi Zoé 2. b
Berényi Zsófi 2. c
Várkonyi Noémi 3. a
Greksza Maja 2. a
Berta Fanni 2. a
Várkonyi Noémi egyéni 2. hely.
II. korcsoport 2. hely
A csapat tagjai:
Oakley Emma 5. b
Gros Emma 3. a
Mitykó Milla 4. a
Juhász Csenge 4. c
Szirányi Lilla 5. c
Terjéki Lilla 4. c
Juhász Csenge egyéni 3. hely
III-IV korcsoport 4. hely
A csapat tagjai:
Juhász Kata 6. d
Fekete Vivien 7. b
Juhász Jázmin 7. c
Kis Lotti 7. b
Tajti Gréta 7. a
Bányai Regina 7. c
Az I. és II. korcsoportos csapat továbbjutott az ORSZÁGOS DÖNTŐRE, ami 2026. március 21-22-én lesz Turán.
Felkészítők: Béltekiné Kántor Tünde és Bélteki Péter

 

Természettudományos verseny a Tömörkény Gimnáziumban

Január végén rendezték meg az immár hagyományos Természettudományos vetélkedőt a Tömörkény Gimnáziumban. A verseny 2 fordulós volt, a döntőbe került csapatok február 6-án mérték össze ismét a tudásukat biológia, kémia, fizika és földrajz tantárgyakból.
A 25 induló csapat közül mindkét csapatunk remekül szerepelt, mivel bejutottak a döntőbe és ott a dicséretes 4. és 5. helyet szerezték meg pár ponttal elmaradva csak a dobogós helyektől. A csapatok a 8.b-ből Daróczi Regina, Goldea Viola és Szurmai Enikő, a 8.c-ből Nagy Regina, Szabó Lilien és Szabó Flóra álltak. Felkészítők: Horváthné Érsek Virág, Nyemcsok-Nagymihály Bernadett, Vassné Gémes Zsuzsanna, Ilosvay Gábor.
Gratulálunk a versenyzőinknek, további szép sikereket kívánunk!

 Goldea Viola, Szurmai Enikő, Nagy Regina, Szabó Lilien és Szabó Flóra

Goldea Viola, Szurmai Enikő, Nagy Regina, Szabó Lilien és Szabó Flóra

 

MILNE Tankerületi Angol Nyelvi Szavalóverseny
Nacsa Ivett Kira a MILNE Tankerületi Angol Nyelvi Szavalóversenyen 1. helyezést ért el az anyanyelvi, kéttannyelvű és playschool 4-7. osztályos kategóriában. Felkészítője Kovács Rea.

Nacsa Ivett

Nacsa Ivett

Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd verseny
2026. január 7-én rendeztük meg a felső tagozat számára a Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd verseny iskolai fordulóját, amelyen a következő eredmények születtek:
5-6. évfolyamon:
1. helyezett: Végh Sára (5.a) - felkészítő: Vojnics-Rogics Réka
2. helyezett: Koczkás Nándor (6.d) - felkészítő: Ragályné Kispéter Gyöngyi
3. helyezett: Berekméri Bella (5.a) - felkészítő: Vojnics-Rogics Réka
7-8. évfolyamon:
1. helyezett: Virágh Lilla (7.b) - felkészítő: Popovicsné Molnár Andrea
2. helyezett: Szigeti Gábor (7.a) - felkészítő: Vőneki Ádám
3. helyezett: Sosterics Gréta (8.a) - felkészítő: Ragályné Kispéter Gyöngyi
A városi versenyek időpontja, melyekre az első két helyezett jutott tovább:
5-6. évfolyamon: január 13. (kedd) 14:30
7-8. évfolyamon: február 4. (szerda) 14:30
A verseny helyszíne: Madách Imre Általános Iskola.

Torna Diákolimpia Csongrád-Csanád vármegyei döntő
2025. december 13. szombat
B kategória, Lányok
Eredményeink:
I. korcsoport
Csapatversenyben 1. hely
A csapat tagjai:
Bereczki Dominika 2. b
Rapcsányi Zoé 2. b
Berényi Zsófi 2. c
Berta Fanni 2. a
Greksza Maja 2. a
Várkonyi Noémi 3. a

Egyéni versenyben:
1. Várkonyi Noémi
2. Rapcsányi Zoé
3. Greksza Maja és Berta Fanni
6. Berényi Zsófi
II. korcsoport
Csapatversenyben 1. hely
A csapat tagjai:
Mitykó Milla 4. a
Gros Emma 3. a
Terjéki Lilla 4. c
Oakley Emma 5. b
Szirányi Lilla 5. c
Juhász Csenge 4. c

Egyéni versenyben:
1. Szirányi Lilla
2. Terjéki Lilla
3. Oakley Emma
5.Juhász Csenge
6. Mitykó Milla
III-IV. korcsoport
Csapatversenyben 1. hely
A csapat tagjai:
Bányai Regina 7. c
Fekete Vivien 7. b
Juhász Jázmin 7. c
Juhász Kata 6. d
Kis Lotti 7. b
Tajti Gréta 7. a

Egyéni versenyben:
1. Bányai Regina
2. Tajti Gréta
3. Fekete Vivien
5.Juhász Jázmin
6. Kis Lotti

Járási Prózamondó Verseny 5.-6.
Iskolánk 6.a osztályos tanulója, Oláh Ferenc 2. helyezést ért el a Járási Prózamondó Versenyen.
Felkészítője: Ragályné Kispéter Gyöngyi

Medve Matek GO Őszi Csapatverseny
2025. szeptember 17-én iskolánk 5.a és 6.a osztályának 21 csapata (54 diák) vett részt a Medve Matek GO Őszi Csapatversenyén. A tavalyi évhez hasonlóan a csapatok a Széchenyi téren oldották meg az izgalmas feladványokat okostelefonnal akadályverseny jelleggel 90 percen keresztül. 
A versenyidőszak kb. másfél hónapja után elérhetőek lettek az eredmények. A Kelet-Magyarországi régió Medvebocs kategóriájában 6 csapat Gyémánt medve rangot, 14 csapat Arany medve rangot, egy csapat Ezüst medve rangot szerzett. Gratulálunk minden csapatnak! 
Szervező tanárok: Szentmiklósiné Dóka Klára, Pap-Takácsné Hefler Gabriella

Bolyai Matematika Csapatverseny
2025. október 10-én 3-8. évfolyamos tanulóink vettek részt a Bolyai Matematika Csapatversenyen. A logikai és kreatív gondolkodást próbára tevő feladatokat iskolánk 30 csapata oldotta meg. A négy fős csapatok lehetőséget teremtettek arra, hogy a gyerekek közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat, együtt éljék át a gondolkodás örömét. 
Szívből gratulálunk valamennyi versenyző diáknak és felkészítő tanáraiknak!
A megyei forduló eredményei:
3. évfolyam:
14. helyezett: Havasi Anna, Kothencz Csongor, Lakatos Dominik, Szűcs Levente (3.a)
Felkészítő tanár: Lajkóné Ágoston Diana
4. évfolyam:
9. helyezett: Ambrus Nimród, Mihalik Marcell, Pálfi-Simon Márk (4.c)
Felkészítő tanár: Forray Katalin
5. évfolyam:
17. helyezett: Dittrich Csongor, Bereczki Dávid, Bajusz Áron, Szűcs Máté (5.c)
Felkészítő tanár: Dobos János
6. évfolyam:
12. helyezett: Ambrus Zita, Köblös Nándor, Juhász Lilla, Nádasdi Zalán (6.c)
Felkészítő tanár: Szentmiklósiné Dóka Klára
7. évfolyam:
11. helyezett: Csamangó Bálint, Gombos Bence, Koós Tamás (7.a)
Felkészítő tanár: Pap-Takácsné Hefler Gabriella

Kapcsolat

titkarsag@aranyjszeged.sulid.hu

6724 Szeged, Kukovetz Nana utca 4-6.

62/547-056